" Ha eljön az ideje és a demencia* nem kerül el, adj be kérlek egy otthonba. Jó soruk van ott az öregeknek." - mondtam egyszer lányomnak. Nos úgy tűnik ezen megállapodásunk a dugába dölt a nemrégiben elfodadott alaptörvény miatt. Ugyanis az új Alkotmány új bejegyzése ezt mondja : „A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni” (MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE, XV. Cikk).
Na bumm. Hogy ez mit fog jelenteni a jövőben? Kétséges. De találgathatunk. Észt nem oszthatok ebben a témában nem vagyok politkus, de kétségkívül úgy tűnik, hogy az eddig egy lelkiismereti kérdésből mára törvény lett. A felelősség az államról gyermekeinkre szakad majd. Ami gondolatában nem rossz, de vajon hogy fogják ezt gyerekeink megoldani? Honnan teremtik elő a pénzt és időt? Kitől veszik majd el? Saját gyerekeiktől, unokáitól, dédunokáitól vagy maguktól?
A nyugdíjrendszer roskadozik, erősen kétlem, hogy annyi nyugdíjat fogunk mi szülők (ha egyátalán fogunk) kapni, hogy az fedezze a lakhatást, a gyógyszereket , valamint a szakszerű ápolást. Tehát gyermekeinknek kell majd előteremteni a rávalót. De akárhogyis nézem Magyarországon még mindig az járja, hogy inkább az idősek segítik a gyerekeket anyagilag, mégha nagykorúak is. Nemgyeszer halottam mát arról, hogy a nagymama vett fel hitelt, hogy az unoka házat tudjon venni. Nehezen tudom elképzelni, hogy ha ilyen a helyzet egy családban, akkor a fordítottja meg tud történni.
De hagyjuk az anyagi részt figyelmen kívül egy picit, hisz az idősgonodás nem csak pénzt igényel. Gondoskodást is, ahogy a szóban is benne van. Egy magatehetetlen idős 24 órás felügyeletet igényel. Ha a gyermekünk kötelessége ezt megoldani, akkor két lehetősége lesz. Vagy Ő maga válik az ápolonkká, önmagát és munkáját feláldozva, esetleg elhagyva, ami automatikusan kevesebb bevételt jelent majd. Vagy fizet az ápolásért, amihez megint a zsebbe kell nyúlnia. Szóval mindegy, hogy honnan közelítjük meg a dolgot a végén pénzkérdés az egész.
Persze olyan olvasata is lehet a alaptörvénynek, hogy a személyes gondoskodásból hárul több a hozzátartozókra, de szerintem ne kergessünk hiú ábrándokat és akiknél ez aktuális az kezdjen el gondolkodni azon, hogy hogyan oldja majd meg szülei gondozását.
* demencia: testi és szellemi leépülés
Lassan tízegy éve, hogy gondozom az időseket egy szociális intézményben, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a világhálón öntöm ki magamból a gondolataimat. De jobb híján, és itt rögvest elnézést is kérek Tőled kedves Olvasóm, ezt kell tennem, mert manapság nem sok megértésre talál egy magamfajta idősödő szakember, aki neveléséből eredően addig dolgozik, amíg meló van. Én nem értem ezeket a mai fiatalokat, mint akiknek ciki a munka. Sokszor azon kapom magam, hogy az őszülő fejemmel futkosok, mint a pók a falon, míg mások láblógatva rajtam nevetnek. Vajon csak engem érdekel az, hogy ne szólják meg a munkám? Vajon egyedi vagyok abban, hogy csak akkor érzek elégedetséget a nap végén, ha mindent megcsináltam?